2020.07.15 - szerda
Ma délelőtt mikor mentünk a szokásos megbeszélésre észrevettük, hogy egy pávián üldögél az út szélén. Nem nagyon érdekelte, hogy mi ott vagyunk, békésen üldögélt, nem törődött velünk.
Cementünk még mindig nincs, pedig most már nagyon kellene. Valami elképesztő káosz, ami ebben az országban uralkodik ebben a tekintetben (meg ugye sok más tekintetben... pl. internet még mindig nincs...). Rendes helyeken, az ember odamegy a kereskedőhöz, vagy a gyártóhoz egy zsák pénzzel és vesz cementet. Itt már a harmadik közvetítőt hajtjuk fel akinek talán kegyeskedik cementet adni a cementgyár. Mindezt hatóságilag szabályzott áron, és csak abban az esetben, ha van engedélye arra a régióra, ahol mi vagyunk. Agyrém...
Szóval mostanság szinte minden társalgás a cement körül forog. Az egyik helyi sofőr, aki itt lakik velünk a táborban annyira nem beszél jól angolul, de neki is feltűnt, hogy az emberek majdnem minden második szava a cement. Délután nagy boldogan szaladt elújságolni, hogy megjött a cement!
Mindenki kocsiba vágta magát, indították a silóknál a motorokat az átfejtéshez, ment le a kamion meg az egész személyzet. Aztán ott volt egy csacsi, a hátán egy 25 kilós cementes zsákkal. Szegény helyi sofőr azt hitte, hogy erre a cementre vártunk. Legalább negyed óráig fetrengtünk a nevetéstől a földön, mire meg tudtunk szólalni és elmagyarázni a srácnak, hogy mi valójában 120 tonna cementre várunk. A cementező mérnök meg vörös fejjel szépen visszament a táborba... :D :D :D Bár azóta mindig összerezzen egy kicsit, ha szamarakat lát az úton...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése