A mai napon fel kellett mennem a fővárosba. Ez nem is annyira egyszerű, mint elsőre hangzik. Korábban is kalandosak voltak az ilyen utazások, de most, mivel a tábor gyakorlatilag egy zárt sziget, nem lehet csak úgy nekiindulni ám. Csomagoltak nekünk ebédet, vizet és minden ellátmányt, hogy lehetőleg ki se kelljen szállni a kocsiból.
Szóval reggel nekiindultunk. Az első hátráltató esemény a köd volt, de amint lekecmeregtünk a hegyről, legalább ez megszűnt. És kb. ezzel egyidőben az is kiderült, hogy valamelyik nagyon okos, a sebesség határolót 70 km/h-ra állította be a kocsiban. Ha ennél gyorsabban próbáltunk menni, akkor 120 dB-el egy sziréna kezdett el visítani a kocsin belül. Egyedül talán a lovasszekerek nem előztek meg minket... :D
A bevándorlási hivatalba kellett mennem egyébként vízumot hosszabbítani. Majdnem minden papírom megvolt hozzá, csak az itteni cégnek az alapító okirata kellett eredetiben. Az ügyvéddel megbeszéltük, hogy elhozza a TMGO irodájába. Reggel viszont hívott, hogy elhozza inkább a bevándorlási hivatalba, menjünk egyenesen oda. A csúcssebességünk korlátozása miatt, hiába indultunk el időben, a reggeli csúcsforgalom kellős közepén értünk a városba. Megcéloztuk a bevándorlási hivatalt. Közben hívott az ügyvéd, hogy igazából most már az irodájában van, inkább menjünk oda. Éljen, araszolhatunk vissza a város másik végébe. Mikor már legalább 3 órás késésben voltunk végre megérkeztünk az ügyvéd irodájához. Hozta a papírokat, hogy akkor vigyük el fénymásolni és majd hozzuk vissza neki az eredetit. Nos ebben a pillanatban eltört valami bennem. 2 órája hajkurásztuk ezt a semmirekellőt és most ideadja a papírokat, hogy menjünk fénymásolni. Itt már üvöltöttem vele. Egészen meg volt lepődve, hogy mi a problémám, fel sem merült benne, hogy esetleg egy kicsit is gondolkodjon. Mindegy, faképnél hagytuk a megszeppent tagot.
Amikor készülődtünk a túrára, megkérdeztük az összes sofőrt a táborban, hogy melyikük ismeri a várost. Szerencsére volt egy így ő vezetett ma. Plusz szereztünk egy embert, aki bejáratos a bevándorlási hivatalba és úgy volt, hogy ő kalauzol minket. Találkoztunk szépen, mondta, hogy menjünk utána. Sofőrünk büszkén mondta, hogy odatalál ő maga is és mire a kísérő elindulhatott volna, mi már el is húztunk. Aztán egy órával később a város másik végén kiderült, hogy nem jó épülethez jöttünk. Hosszú telefonálgatások során próbálták betájolni, hogy hol vagyunk és hogy merre kellene mennünk. Ekkor már egy kötélért imádkoztam, amivel itt hagyhatom ezt a világot.
A tervezett 8 óra helyett végül 13:30-kor értünk a hivatalhoz. Ahol közölték, hogy péntek óta nem működik a számítógépes rendszerük ezért nincs ügyfélfogadás. Csak ezt senki sem ellenőrizte az indulás előtt. Itt vágyakozva néztem az utcasarkon kolduló bolondra és erős késztetés éreztem, hogy leüljek mellé és társuljak az őrült kéregetéséhez.
Ezek után visszaoldalogtunk a fúráspontra. Ismét 70-el. Katasztrófa volt ez a nap.
És hogy miért kell vízumot hosszabbítanom? Azért, mert a váltótársam nemes egyszerűséggel nem jön leváltani. Köszönöm, roppan kedves. Egyelőre fogalmam sincs, hogy ki és mikor fog leváltani. De így nyilván, idén a karácsony elmarad.
A fővárosi vezetési stílushoz hozzátartozik a szabályok "viszonylag" lazán értelmezése. Ezt a fotót menet közben lőttem. Vajon mi a hiba rajta?
A szigetlakókról annyira nem akarok beszélni, mert most felettébb ellenséges érzéseket táplálok az irányukba, de a mai csibész neve Gluggagægir, a leskelődő. Az ablakokon kukucskál be éjszakánkét ellopható dolgok után kutatva (gondolom főleg étel után... :D )