Ma meglátogatott minket egy nagykövet. Nagyrészt akaratunk ellenére.
Nem kevés munkába került felépíteni egy teljesen elszigetelt tábort. Nem kevés munkába került rávenni az embereket, hogy tartsák be az előírásokat. És persze mindenkinek kényelmetlen, hogy bezárva kell élnünk, nem lehet mászkálni.
Erre jön ez a csávó, és minden szabályunkat felrúgja. Nem hajlandó tesztet csináltatni, nem volt elkülönítve 48 óráig, mondván, csak egy rövid látogatásra érkezik. Nagyon nem voltam boldog emiatt és elég zajosan elleneztem (mellesleg nem voltam ezzel egyedül). Viszont onnan jön a pénz, be kell engedni nincs mese. Köszönjük szépen. Felköpünk és aláállunk.
Amikor megérkezett a kíséretével együtt, első kérdés: nincs kávé? Szeretné használni a wc-t. Remek. Egyből felrúgunk még pár szabályt. Be lett engedve a wc-re, de a takarító személyzet agybajt kapott, mert fertőtleníthettek mindent utána.
Majd miután vége lett az első biztonsági eligazításnak, jött oda a hapsi beszélgetni. Közel. Én meg csak hátráltam. Mondtam neki, hogy tessék tartani a távolságot. Komolyan, én nem értem, hogy egyes emberek ennyire nem képesek gondolkodni?
Később felmentünk a fúráshoz. A munkapadra nem akartuk felengedni őket, de csak kiharcolták, hogy felmehessenek. Én ekkor már lélekben feladtam az ellenállást. Ha mindenáron meg akarjuk erőszakolni magunkat, akkor hamarabb vége lesz, ha nem állok ellen...
Végül az egy órásnak ígért látogatás több mint 3 órásra nyúlt. Egyesek szerint felnőttként viselkedtem, mert nem szóltam be senkinek. Szerintem megalkuvó lettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése