105 - Százötödik nap - Etiópia nehezen ereszt...

Tegnap délután hazaértem. A bejegyzés azért maradt el, mert eléggé fáradt voltam és inkább aludtam. Viszont mégis beszámolok a történtekről, mert mint minden, az ország elhagyása sem egyszerű arrafelé...

Ezt a gyönyörű műszaki megoldást még indulás előtt fotóztam. Internet megosztás emeletek között:

Szóval kora este még leszaladtunk és ettünk egy pizzát vacsorára majd elindultunk ki a reptérre. Amikor sorban álltunk a poggyászfeladáshoz közölték, hogy nekem a másik terminálhoz kell mennem. Nem is tudtam róla, hogy két terminál van. Mindenesetre elbúcsúztam a szigetlakó kollégámtól és elindultam megkeresni a másik terminált. Több embert is meg kellett kérdeznem és a végén már a reptér szélén, fák között gyalogoltam a sötétben, cseppet sem biztató környezetben. Végül találtam egy Quatar Airways-es hapsit, aki mondta, hogy menjek utána, ő is a másik terminálra megy. Átvágtunk egy kis erdővel borított területen és végül megérkeztünk egy eléggé eldugott kis épülethez. A kialakítása és főleg a szaga alapján ez lehetett az eredeti terminál és a másik épült később. Nem baj, legalább megtaláltam.

Miután átmentem két biztonsági ellenőrzésen, beálltam a sorba, hogy ellenőrizzék a kilépő vízumomat. És ekkor éreztem, hogy elkezd dolgozni a pizza a gyomromban. Kínos volt, mert a biztonsági ellenőrzésen túl voltam, de még nem léphettem be a terminálba magába a vízum ellenőrzés előtt. Wc-t sehol sem láttam. Mikor végleg nem bírtam tovább, akkor elkezdtem kérdezősködni, hogy nincs-e mégis véletlenül ezen a köztes területen egy wc. Az a meglepő, hogy igazából volt. Elindultam a jelzett irányba és végül az érkezési oldalon kötöttem ki. Igazából simán beszállhattam volna egy gépbe is, senki sem törődött azzal, hogy én nagy táskával flangálok ott. Volt némi kihívás, amíg a gurulós bőröndömmel bepréseltem magam a wc-be, de végül megoldottam. Végül visszatértem és újfent beálltam a sorba. Szerencsére sokan nem utaznak mostanság így nem állt be senki a sorba mialatt én egyéb ügyeimet intéztem... :D

Megnézték a vízumomat is, rendben volt, feladtam a csomagomat és hivatalosan is nemzetközi területre léptem. Innentől kezdve eseménytelenül zajlott az út. A Quatar járatain nem csak maszkot, hanem az egész arcot elfedő plexi "pajzsot" kell viselni. Szóval így utaztam:

A beszállásnál értettem meg, hogy miért is kell a plexi. Az itteni népek egyszerűen nem tudják megérteni a távolságtartás fogalmát Ha sort látnak, azonnal tolakodnak előre, nem képesek várakozni...

A mostani modernebb gépeken már van képernyő az üléssel szemben. Filmet nézve sokkal gyorsabban eltelik az idő. Az első járaton (Addis - Doha) még a repülőgép farkába is volt egy kamera beépítve és lehetett nézni a képernyőn. Mivel az éjszaka közepén repültem ez nem volt annyira érdekes, viszont a landolás már reggel történt. Amúgy is kíváncsi voltam, mert a Hamad reptér egy mesterséges szigetre épült de a repülőgép farkából végignézve elég látványos volt a landolás:

Hazafelé a másik járattal még átrepültünk pár érdekes település felett:

Ferihegyen leszállva még 2 órát azzal töltöttem, hogy sorban álltam a bezárási papírért (értsd: hivatalos karantén). Szóval most egy jó nagy piros tábla van az ajtónkon, hogy márpedig én ide be vagyok zárva. Azért kíváncsi vagyok, hogy ha a rendőrség jön ellenőrizni, akkor felcaplatnak-e az ötödik emeletre! :D 

Szóval itthon vagyok így egy darabig megint nem lesznek új bejegyzések. Amint megyek vissza, akkor újraindítom kalandjaim leírását.

104 - Száznegyedik nap - Hazaút

 Ez a nap is eljött végre. Két és fél hónappal ezelőtt ez a nap még csak távoli ábránd volt. A "majd valamikor..." :D

Reggel, miután felkeltem lementem a kisboltba és vettem reggelit:

Felnőtt ember vagyok és jogom van chipset és kólát reggelizni, ha éppen úgy tartja kedvem! :D

Vettem kávét is. Egy keveset... Otthon ki kell próbálni mindet, hogy melyik a legfinomabb.  

Szóval délután kigurulunk a reptérre. A gépem csak hajnal egykor indul, de Arnar jön fel a fúráspontról és felvesznek így nem kell külön sofőrt szereznem, aki kivisz a reptérre.

Végül Dohán keresztül tudok hazarepülni, mert elkezdték törölni a járatokat és emiatt át kellett szervezni párszor a hazautamat.

És persze végül az elmaradhatatlan szignál. Agyő Etiópia!

 

103 - Százharmadik nap - Kilépő vízum

Az éjszakás műszak miatt kicsit összekavarodtak a bejegyzések. Eddig hajnalban írtam meg, viszont most megint "normális" menetrend szerint vagyok ébren a nap végén írom meg.

Szóval, ott hagytam abba, hogy reggel indulok kilépő vízumot szerezni. A sofőr időben megérkezett (ami meglepő ebben az országban) és el is indultunk.

Errefelé szokás teleragasztgatni a szélvédőt úgy, hogy lehetőleg minél kisebb helyen lásson ki a vezető. Ez az autó sem volt más, csak itt főként szentképekből állt a díszítés. Először nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, de valószínűleg csak ez volt ami egyben tartotta az autót.

Elég gyorsan elértünk a fővárosba, viszont a város szélén egy jó lepukkant negyedben egyszer csak megállt az autó. Nem voltam boldog. Ott álltunk az út szélén, felnyitott motorháztetővel, ami alól dőlt a gőz kifelé. A helyiek pedig már nézegették is a nyilvánvalóan mozgásképtelen autót. Szóval csak üldögéltem ott s vártam, hogy mikor rámolnak ki minket. Nem kellemes érzés. 

Végül másfél óra múlva befutott a felmentő sereg és rohamtempóban nekiindultunk a bevándorlási hivatalnak. Kora délelőtt kellett volna megérkeznem, de nagyjából 13:30 volt mire odaértem.

Aki szidja a magyar hivatalok ügyintézési rendjét, annak javaslom látogasson el ide. :D Szóval a várakozók száma velünk együtt kb 200 fő volt, az ügyintézők pedig velünk szemben békésen beszélgettek és iszogatták a kávéjukat.

Nagy nehezen sorra kerültem, de már közel volt a hivatal zárásának ideje (15:00), így viszonylag gyorsan átestünk a procedúrán. Kicsengettem 75 dollár büntetést és mondta a fickó, hogy ott kell hagynom az útlevelem, mert annyira elfoglaltak, hogy a mai napon már nem tudják belepecsételni a kilépő vízumot. Remek. Szóval tegnap délutántól ma délutánig mindenféle hivatalos papír nélkül mászkáltam itt a városban. Nem voltam feldobva. :D

Végül ma délután 14:00-ra visszamentünk a bevándorlási hivatalba. Megkaptam az útlevelem és megrökönyödve vettem észre, hogy ezek nyomtattak egy útlevelet az útlevelembe.

Gondolom ezek után bárhol lépek át határt mindenhol nézegetni fogják az útlevelem, hogy miért is olyan amilyen. :D  

102 - Százkettedik nap - Egérvadászat

Este arra lettem figyelmes, hogy nem vagyok egyedül a konténerben. Meglátogatott ez a kis bestia:

Kaptam magam, gyorsan felállítottam az egérfogót. Első próbálkozásra, simán kilopta belőle a kaját.

Második próbálkozásra beljebb gyömöszöltem a sütemény darabokat, de úgy látszik ez az egérfogó nagyobb játékosoknak lett kitalálva. Az egér békésen álldogált rajta és majszolta a sütemény darabokat. Szóval egyelőre 2:0 az egér javára.

Az is eszembe jutott, hogy addig tömöm süteménnyel, amíg elég nehéz nem lesz, hogy lecsapja az egérfogó. :D

Viszont ez egyelőre a többiek problémája lesz. Reggel útra kelek a fővárosba, hogy rendezzem a lejárt vízumomat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen egy Etióp hivatal belülről. Nunuval megyünk, ő híres arról, hogy remekül tud ajtót rárúgni hivatalnokokra és hatékonyan tud engedélyeket szerezni. Szerintem nem lesz gond. Azért a lehetőség megvan, hogy valami félre csúszik és ezért megyek csütörtök reggel. Ha nem sikerül, akkor pénteken lehet újra próbálkozni.

A repülőm vasárnap hajnalban indul és ha sikerül átvergődni a bürokrácia útvesztőin, akkor vasárnap délután már otthon is leszek.

De addig még vár a Bevándorlási Hivatal. :D  

101 - Százegyedik nap - Nem kiskutya...

Közben rájöttem, hogy ha szigorúan vesszük, akkor tegnap nem a 100. nap volt, mert már tavaly decemberben voltam itt 4 napot.

Figyelem! A mai technikai bejegyzés lesz, de próbálom ábrákkal és konyhanyelven elmagyarázni, hogy mit is csinálunk éppen. Így nem kell fúrómérnöknek lenni a megértéséhez.

Szóval, normál fúrás esetén a fúróiszap a fúrócsövön belül megy be a kútba, a fúrón kilépve pedig a gyűrűstéren keresztül jön vissza a felszínre. (lásd 1. ábra). Az iszapnak rengeteg funkciója van, de a legfontosabb az az, hogy ellentart a lenti nyomásnak. (ezen túlmenően tartja a lyukfalat, szállítja a furadékot a felszínre, iszaplepényt képez, hűti a fúrót stb...).

Mi is fúrtunk szépen aztán egyszer csak elfelejtett visszatérni az iszap. Szóval megütöttünk egy veszteséges zónát. Ez látható a 2. ábrán. Pumpáljuk lefelé az iszapot, de az nem jön vissza, hanem eltűnik egy repedésben. Számítottunk erre, így átváltottunk habos fúrásra. A hab jóval kisebb sűrűségű, mint az iszap és így sikerült helyreállítani az öblítést (gyakorlatilag visszatértünk az 1. ábrához.)

A kisebb sűrűség miatt a hab képes visszatérni a felszínre, viszont egyúttal jóval kisebb nyomást fejt ki a lyuktalpra. Ez ebben a helyzetben nem volt probléma, vidáman fúrtunk tovább és egy szép nagy habfürdőt csináltunk a furadékgödörből. Igazából, ha nem történik semmi, akkor így végig tudtuk volna fúrni a szakaszt aztán a béléscső pedig kizárja a veszteséges zónát. Csakhogy közbeszólt a természet.

Ahogy haladtunk előre, egyszer csak megütöttünk egy túlnyomásos gőzzel telített zónát. És itt válik érdekessé, hogy habbal fúrtunk. Mivel a lyuktalpra ható nyomás jóval kisebb volt, az már nem tudott egyensúlyt tartani a rétegben lévő gőz nyomásával ami így elkezdett beáramlani a lyukba (3. ábra). Mi ebből annyit vettünk észre, hogy egyszer csak kidobott magából mindent a kút és elkezdett kifelé bömbölni a gőz.

És hogy mi a megoldás? El kell cementezni. Mindkettőt. A felső, veszteséges zónával kezdtük (4. ábra). Amíg az nyitva van, egyszerűen nem tudjuk feltölteni folyadékkal a kutat. Viszont amint sikerült azt elzárni, a kutat feltöltve elegendő nyomást tud kifejteni a folyadék a lyuktalpra (5. ábra) és az alsó zónát is el tudjuk zárni cementdugóval (6. ábra).

Nem tűnik bonyolultnak ugye? Így lerajzolva, elméletben nem is az. A gyakorlati megvalósítás az, ami nehéz. Csak szemléltetésképpen, a felső zónát 13 darab cementdugóval sikerült teljesen elzárni! :D

97-100 - Kilencvenhéttől a századik napig - Összevont bejegyzés

Szóval, az elmúlt pár napban nem volt internet. Most éppen nem történt semmi különös az országban, csak valamelyik félkegyelmű úgy gondolta, hogy jó ötlet piszkálni az itteni szervert úgy, hogy leköti a túlfeszültség elleni védelmet. az eredmény az lett, hogy megsütötte a műholdas kapcsolatot biztosító dobozkát. Szóval most visszatértem a jól bevált módszerhez és leírogattam naponta a gondolataimat.

Kicsit olyan volt ez a pár nap, mint visszatérni a kétezres évek elejére. A fúrásponton mindenki pendrive-val járkált és cserélgettük a napijelentéseket. 

Egyáltalán nem volt könnyű az éjszakás műszak után aludni. Rengeteg munka zajlik még most is a táborban és egyszerűen az itteni emberek ahhoz vannak szokva, hogy ordítva beszélnek egymással. Pár nappal ezelőtt, délelőtt kaptam egy lépcsőt.

Mondjuk az embereknek több mint 30 percbe telt valahogy ideszenvedni ezt a tákolmányt és hát nem kímélték a hangszálaikat közben. Nekem tetszett az előző megoldás is, de nem kérdezték meg, hogy akarok e fából ácsolt lépcsőt. A flex is egész nap zúgott, akár a vidék fénykardja. És mindennek a tetejébe egy varjú úgy döntött, hogy az én konténerem tetején szabadul meg a vesekövétől. Vagy nem tudom mi lelte, de irtózatos károgást rendezett egész széles spektrumú hangokat kiadva magából. Azon gondolkodtam, hogy kimegyek és elkérem az egyik őrtől az AK-t aztán lerendezem a madarat. Mindenesetre sokat nem aludtam.

Az éjszakás műszak ellátása még mindig elég keserves. Én nem tudom, egyszerűen nem értik, hogy miért kellene az éjszaka közepén is ebédet szervírozni? Mr többször szóvá tettük, hogy az éjszakás műszak 12 óra alatt nem kap rendesen enni. Ma pl. ez volt az ebédem:

 

Vasárnap volt a rendszeres hússütés. Kezdek hozzászokni a cukrozott popcorn ízéhez. :)

És eljött a 100. nap az országban. Ezek szerint ki lehet bírni itt valahogy, ha 100 nap alatt még nem kellett kényszerzubbonyt húzni rám.

Hamarosan megyek haza egyébként. Most már egészen közel érzem. Megvan a repülőjegyem is. A vízum lesz érdekes, de nyilván nem akarom előre lelőni a poént. Akkor miről fogok írni?

096 - Kilencvenhatodik nap - Bátorság

Ma reggel palacsintát kaptunk. Igazi palacsintát, nem az amerikai félét, amit eddig szolgáltak fel. Rendesen feltekert, szép vékonyra sütött, ropogós palacsintát. :D

Este egy kicsit merészebb voltam és miután levittem az egyik szigetlakót a táborba, áthajtottam a B területre (ahol majd a 3. kút fog mélyülni). Egyelőre még nincs ott semmi, csak a terület van kialakítva.

(az ott én vagyok narancssárgában...)

Este 11 óra lehetett kb. és dermesztő csend volt. Leállítottam a kocsit és csak hallgattam az afrikai éjszaka hangjait. Nagyon sok fajta (állat)hangot hallottam, sajnos a legtöbbjét nem tudtam azonosítani. Egyébként legfőképp azért mentem oda, hogy hiénákat lássak. Az elmúlt napokban több hiénát is láttak a tábor körül és az út mentén. Sajnos nem jártam szerencsével. Viszont érdekes volt teljesen egyedül a vak sötétben a semmi közepén üldögélni. Gyalogosan biztosan nem tenném meg ugyanezt. :D Még az autóban üldögélve se éreztem teljesen nyugodtan magam, így egy idő után engedtem a késztetésnek és visszamentem a fúráspontra.

Nem irigylem a helyieket egyébként. Többször láttam már, amint a sötétben baktatnak hazafelé, a szamarakkal együtt. Nem szívesen élnék olyan helyen, ahol nem feltétlenül az ember van a tápláléklánc csúcsán és este, hazafelé sétálva, simán benne van a pakliban, hogy elkap egy hiéna vagy valami egyéb csúnyaság.  

095 - Kilencvenötödik nap - Tábortűz

A szigetlakó kollégámnak elég jó alvókája van. Ma reggel megint nekem kellett ébresztenem. Miután kopogtam az ajtaján nagy nehezen kinyitotta az ajtót, majd mondta, hogy "akkor nyilván 7 óra van". Mondtam neki, hogy 7:20, de ne foglalkozzunk a részletekkel, jöjjön reggelizni. :D

Este a vacsora előtt azt vettük észre, hogy tábortűz készül a tábor "főterén". Nem igazi tér, csak egy központi udvar, ami körül el vannak helyezve a konténerek. De olyan tér hangulata van. :)

Vacsora után visszamentünk a fúráspontra, majd egyszer csak jött az egyik sofőr, hogy menjünk le a táborba, mert meggyújtották a tüzet.

Először volt valami etióp körtánc:

Majd énekeltek a kenyaiak:

Aztán végül volt a jellegzetes maszáj ugrálós tánc. Arról sajnos nem tudtam videót csinálni. Érdekes volt.  Jó volt egy kicsit kiereszteni a gőzt és csak úgy bámulni a tüzet.

094 - Kilencvennegyedik nap - Újra éjszakában

A mai nap műszakot cseréltünk az szigetlakó kollégával. Ebéd után ő volt délután, én pedig bementem aludni pár órát és most feljöttem az éjszakás műszakra. Most 2-3 napig megint össze-vissza fog járni a biológiai órám, amíg át nem állok rendesen az éjszakai létre.

Úgy látszik, ma mexikói nap volt a konyhán, mert ebédre tortillát kaptunk. :D

Szegény szigetlakóra egyébként rájár a rúd. Tegnap este akkora vihar volt, hogy befolyt az ablakon a víz és beázott a laptopja. Ezért hathatós mérnöki megoldást eszeltünk ki a gép kiszárítására:

Mindent bevetettünk. Fénymásoló papír dobozokat, a vízadagoló dobozát, még egy tasakos levest is. plusz valami műanyag csomagot, hogy a klíma meleg levegőjét a laptopra irányítsuk. Reggelre egyébként kiszáradt és tökéletesen működött.

A felkelés nem ment neki túl egyszerűen. Délután nekem kellett felébresztenem, hogy ideje dolgozni jönni. Még ebéd után sem tűnt úgy, hogy magához tért volna. Amikor battyogtunk a kocsihoz, az egyik ellátást végző hapsi rohant utánunk, 2 guriga wc papírral meg hablatyolt valamit, hogy várjunk egy kicsit. Szegény szigetlakó annyira nem volt ébren, hogy izlandi nyelven kérdezte, hogy ez meg mit akar. A legmeglepőbb viszont, hogy én meg csípőből szintén izlandiul válaszoltam, hogy fogalmam sincs. Nem azt mondom, hogy pontosan értettem, hogy mit kérdez, de a helyzet adta magát és rájöttem, hogy nagyjából mit kérdezhet. Aztán már csak válaszolni kellett... :D Apró sikerélmények...

093 - Kilencvenharmadik nap - Kirándulás

Ma éppen 2 hónapja érkeztem meg az országba. Július 18-án hajnalban szállt re a repülőm. Érdekes, akkor nagyon hosszú időnek tűnt. Bár még nincs vége, de most már hamarosan megyek haza. Nem mondom, hogy nem várom. :)

A szigetlakó is visszatért és magával hozta a szép nagy fehér Land Cruisert. Könnyes szemel elbúcsúztunk a csereautótól. Nyilván, könnyes szemmel... :D :D :D

Egyébként az utolsó nap jöttem rá, hogy dvd lejátszó is volt abban a kocsiban. Szerintem még fel sem találták a dvd-t, amikor azt a példányt gyártották. 

Szóval, mivel van üzembiztos autó, elmentünk kirándulni egy kicsit. A karantén szabályok miatt nyilván sehol nem álltunk meg vagy szálltunk ki. Ezért nem is mertem nagyon elindulni az előzővel, mert ott viszonylag magas volt a lerobbanás esélye. Szóval elindultunk nyugat, majd észak felé, mert arra még sosem jártam.

Keresztül mentünk Tero Moye falucskán, ami annyiban különbözik a vidék többi részétől, hogy 1 km-en belül van kb 12 sárkunyhó.

Maga a vidék gyönyörű szép, főleg - gondolom - az esős évszaknak köszönhetően. Kár hogy van ez a vírusos bezártság, mert nagyon szívesen körbejárnám itt a vidéket.  Remélem azért lesz rá lehetőségem.

091 & 092 - Kilencvenegyedik és kilencvenkettedik nap - Hullámvasút

A tegnapi bejegyzés elmaradt, mert nem volt internet. Úgy látszik ebben az országban, hogy valamihez hozzákezdenek a "szakemberek", akkor az elromlik. 

Szóval, eddig volt internet a szatellit tányéron keresztül. A szolgáltató cuccai 3 hete megérkeztek, de az emberek csak most jöttek. A 3 hét késés azzal magyarázták, hogy véletlenül nem értek rá. Minden nap hívogattuk őket, hogy mikor jönnek már, de mindig csak az volt, hogy majd holnap. Gondoltuk, hogy akkor legalább a dobozokat kinyithatjuk, mert egy nyomtatót beüzemelni nem egy nagy dolog, de ezt persze nem engedték meg. Fura egy bagázs...

No, szóval, most megérkeztek és elkezdték fejleszteni az internetet. Anélkül, hogy növelték volna a sávszélességet, fogták és megosztották a jelet az összes konténerbe és le a táborba. El lehet képzelni, hogy ha hirtelen 10 ember helyett 139 szabadul rá ugyanarra a vonalra, akkor mekkora les a sebesség...

Ma reggelre eljutottunk odáig, hogy a leveleimet sem sikerült letöltenem 3 óra alatt. Ekkor megelégeltem a dolgot és letiltattam a táborban és a fúrásponton a netet. Csak a rig manager és a mi konténerünkben van internet. Még a napijelentéssel is késtem kb 2 órát, mert nem tudtam letölteni a hozzá szükséges adatokat. Én nem tudom, hogy ezeknek az embereknek milyen gondolataik vannak, de már jó előre figyelmeztettük őket, hogy ne osszák meg az internetet, mert nem fogunk tudni dolgozni. Előrelátás nulla.  

Tegnap a konténereinket is meg kellett emelni. Anno a tábor építése során ideiglenesen aláraktak valamit, hogy a szennyvizet be lehessen kötni és most cserélték ki a végleges betonelemekre.

Nyilván az éjszakás kollégám nem mehetett el aludni, amíg a konténerek mozgásban vannak. 9-re ígérték, hogy befejezik, de 11-kor még nagyban dolgoztak. Aztán szegény Arnar valamikor dél körül tudott lefeküdni. Aztán valahonnan, valamelyik nagyeszűnek eszébe jutott, hogy a konténer nem teljesen vízszintes, ezért helyreteszik. Annyit felejtett ki a számításból, hogy  valaki alszik abban a konténerben. Szegény Arnar arra riadt fel, hogy a konténere a levegőben ő meg kiesett az ágyból. Én néha tényleg nem értem, hogy mi játszódik le itt az emberek fejében, de hogy nem értelmes gondolatok cikáznak ott az biztos. Szerencsére Arnar izlandi és ennek megfelelően higgadtan tudta kezelni a helyzetet. Nem hiszem, hogy én ennyire nyugodt tudtam volna maradni, ha valaki meglenget konténerrel együtt a levegőben.

Mivel így a konténerek jóval magasabbra is kerültek, szükség volt valami lépcsőre, mert már nem tudtunk fellépni a konténer ajtajához. Mire nem jó a béléscső menetvédő...

 Vasárnap este volt a szokásos hússütés. Múlt héten kértem a szakácsot, hogy ha lehet, akkor tegyék át a grillt a másik oldalra, mert a szél mindig ugyanabból az irányból fúj és nem jó benne ülni. Már nem emlékszem kivel, de valakivel beszéltem indulás előtt, hogy az itteni emberek inkább együtt élnek a kellemetlenségekkel, mintsem hogy változtassanak valamin. Ez a hússütés remek példa volt erre. Inkább ültek a füstben, de nem jutott eszükbe, hogy megcseréljék a grill és az asztalok pozícióját. Csak miután megkértem őket, akkor történt változás. Ellenben tökre örültek neki, hogy jé, nem fulladunk meg a füsttől evés közben. Érdekes egy népség...

Szintén volt kávé is a húshoz, amit a tradicionális módon készítettek el. Még a tüzelő sem mindegy. Szantálfával kell megrakni a tüzet. Aztán azon egy kis serpenyőben megpörkölik a kávébabot, majd abból főzik a kávét. az íze remek, össze sem lehet hasonlítani azzal a sárízű kávéval amit néha napközben kapunk.

090 - Kilencvenedik nap - Egérvadászat

Ma visszatért Sig. Mielőtt jött volna, leadtuk a rendelést, hogy mi mindent hozzon, ezért a legszükségesebb dolgok most már megvannak. Mint például a tejpor a kávéhoz. Így most már nem vagyunk rászorulva az ellátást végző személyzetre, ihatunk kávét bármikor, nem csak délelőtt 10-kor és délután 4-kor. :D

Mivel van egy egerünk is a konténerben valahol, kértük, hogy hozzon egy egérfogót. Nos, ezt sikerült újítani:

Ez nem is egérfogó, hanem valami medvecsapda. Kipróbáltam egy műanyag késsel, simán kettészelte. Nem lennék az egér helyében. Bár megmondtuk Signek, hogy ha sikerül elkapni az egeret de ez a valami kettészakítja, akkor ő takarít! :D

089 - Nyolcvankilencedik nap - Péntek = bulinap

Ma egész szép időnk volt. Még régebben említettem, hogy a fúrást több fumarola veszi körül. Van egy egészen közel nyugatra, van egy a Tulu Moye hegy tetején és végre sikerült csinálnom egy rendes képet a harmadikról is, ami kelet felé van. Délelőtt, ahogy hűvösebb volt az idő, szépen látszott a talajból gomolygó gőz:

Délutánra még a nap is kisütött egy kicsit, de a tegnapi vihar után még így is elég tiszta volt a levegő, hogy messzire lehessen látni. A fénykép hátterében egészen halványan lehet látni a hegysávot, ami több mint 90 km-re van ide.

És mivel péntek este van, illő kirúgni a hámból. Ma este 3 fogásos vacsora volt. A félig leves/főzelék jellegű bab, aminek olyan íze volt mint a lencsének. :D

A marhahús, amit valószínűleg egy életlen baltával daraboltak, mert tele volt csontszilánkkal. Párszor majdnem kitörtem a fogamat vele.

És desszertnek egy banán. Arany életünk van! :D

087 & 088 - Nyolcvanhetedik és nyolcvannyolcadik nap - Hamupipőke

Tegnap túlságosan sokáig kellett fent maradnom a fúrásponton ezért elmaradt a poszt. Este 11-kor már nem álltam neki írogatni, mert túl fáradt voltam hozzá.

Az állatvilág most már kezd kellemetlen közelségbe kerülni. Ez a madár a bódém előtt ugrándozott és a színe váltakozott a kék és a zöld között, aszerint, hogy éppen hogyan esett rá a fény:

Viszont ez a moly pofátlanul a ruhámra telepedett vacsora közben és elkísért a fúráspontra is utána:

Lassan olyan leszek mint valami Disney herceg(nő) :D

Egyébként jelenleg dörög és villámlik. Jó nagy zivatar készül, valószínűleg egész este tombolni fog. Azt már észrevettem, hogy a fém konténerem tetején a legkisebb eső is hatalmas felhőszakadásnak tűnik. Szóval kellemes éjszakám lesz megint! :D

086 - Nyolcvanhatodik nap - Állatvilág

Úgy látszik egyre népszerűbbek lenni. Legalábbis a helyi állatvilág kezdi egyre erőteljesebben képviseltetni magát.

Sok érdekesség nem történt ma. Viszont egyre fáradtabb vagyok. 9 óra alvás már nem elegendő. Lassan a napom csak abból áll, hogy alszok, felkelek, zuhanyzok, reggelizek, dolgozok 12 órát, vacsorázok, zuhanyzok és megint megyek aludni. Meg persze a blog bejegyzés... :D

085 - Nyolcvanötödik nap - Napi cukiság

Ma sikerült fényképet csinálnom a kismacskáról. Gondolom nagy sikere lesz, mint a macskás bejegyzéseknek általában! :D

Este kiderült, hogy Omenyának születésnapja van és a szakácsok készítettek neki tortát. Iszonyatosan édes volt, de legalább torta volt! :D

Szerencsére délelőtt felfedeztem, hogy van konditerem is a táborban. Így holnap reggel le is tudom dolgozni a sok cukrot:

084 - Nyolcvannegyedik nap - Távolságok

Azt hiszem eddig fel se nagyon fogtam, hogy mekkora távolságok vannak itt Afrikában. Ma megnéztem a térképen a tágabb környezetünket és próbáltam beazonosítani a térképen a környező hegyeket és településeket, amiket innen látni lehet. Az eredmény meglepő:

Mi a térkép közepén vagyunk. Innen nyugatra, tiszta, napsütéses időben lehet látni a településeket és a hegyet, amit a piros nyíl jelöl. Lemértem, több mint 90 km-re van innen.

Délkelet felé, simán látható a hegy, ami szintén több mint 60 km-re van innen. Jó, mondjuk az egy 4000 méter fölötti hegycsúcs, amit azért tényleg elég messziről látni lehet. :D

Ezen kívül sok érdekesség nem történt. A hét fénypontja, a szokásos vasárnap esti hússütés megint. 

Ezen kívül valószínűleg beköltözött egy egér az iroda konténerünkbe. Úgyhogy most azt hajkurásszuk. Fotót nyilván nem tudtam csinálni róla, mert túl gyors. A táborba néha bejár egy kismacska. Mondjuk róla se tudtam még képet lőni, mert annyira félénk. No mindegy, majd megpróbálom elkapni, hátha megoldja az egér problémánkat! :D 

083 - Nyolcvanharmadik nap - Pecázás

A mai napon horgásztunk. Néhány nappal ezelőtt beszakadt pár dolog a kútba, amit nem nagyon hagyhattunk ott, ezért nekiálltunk kihalászni. Előtte nyilván megterveztük, hogy mit is akarunk pontosan csinálni. Az konténerben, a táblánkon az alábbi rajz volt:

Délutánra sikerült is kiemelni. Ezt a madárfészket hoztuk a felszínre:

Ezek után haladunk tovább. :D

082 - Nyolcvankettedik nap - Felfedezések

A táborban sok szórakozási lehetőség nincs. Se internet, se térerő. Van egy tévé, ami az ebédlőben van felállítva. Ennek megfelelően szinte folyamatosan be van kapcsolva. (pár nappal ezelőtt ezen üvöltött reggel a gospel zene...).

Vacsoraidőben általában híradó van. Ma egy fehér hapsi nyilatkozott a tévében, szuahéli nyelven. Az asztalnál ült mellettem Bwoma és kérdeztem tőle, hogy a hapsi tényleg szuahéliül beszél? Mondta, hogy igen. Kérdeztem, hogy mennyire van akcentusa? Azt mondta semennyire. Gondolom rájött, hogy miért kérdezgetem, mert közölte, hogy a hapsi nem fehér hanem albínó. Nem tudom másképp megfogalmazni, remélem érthető.

Egyébként egy elég híres kenyai politikus, Isaac Mwaura. Róla van szó:

Mentségemre legyen mondva, maszk volt rajta és csak a fele látszott az arcából. Meg sosem gondoltam bele, hogy ha egy fekete bőrű ember születik albínónak, akkor fehér lesz. Kicsit olyan mint az Oscar című filmben. Tudtam, csak nem sejtettem. És mielőtt valaki elkezdene rasszista dolgokat belelátni a bejegyzésbe, közlöm, hogy semmi ilyesmi meg se fordult a fejemben. Most már viszonylag hosszú időt eltöltöttem itt Afrikában és semmi bajom az itteniekkel.

Esténként lefekvés előtt leginkább olvasni szoktam, mert ugye más szórakozási lehetőség nem nagyon van. Most éppen Agatha Christie-től a 10 kicsi négert. Nyilván, mi mást. :D